Pastiersky list na Šiestu veľkonočnú nedeľu
(v maďarskom jazyku nižšie)
Mesiac máj, plný nového života, je už dlhodobo venovaný našej Nebeskej matke – Panne Márii, ktorá je povolaná k zvláštnej úlohe: k jedinečnému a neopakovateľnému poslaniu v dejinách spásy a Božej lásky. Stáva sa matkou Božieho Syna a tým sa stala aj vzorom každého materstva. Mária je matkou, ženou, bytím aké Boh zamýšľal stvoriť keď tvoril človeka.
Človek takto nie je výtvorom pochádzajúcim zdola, zo seba samého; je Božím stvorením, dokonca stvorený na Boží obraz, stvorený ako muž a žena (porov. Gn 1, 22). Boh sa inšpiroval sebou samým, svojím vnútorným životom, vzájomnou láskou Božích osôb, ktorých láska je natoľko plodná, že je podstatou ich bytia. Preto aj prvé slová, ktoré Boh adresoval stvorenému páru boli: „Ploďte a množte sa a naplňte zem…, podmaňte si ju“ (Gn 1, 28). V tomto príkaze plodnosti nešlo ani tak o multiplikáciu ľudského rodu, ako keby Boh nemohol jedinou myšlienkou stvoriť milióny ľudí, šlo predovšetkým o to, aby Bohom stvorený pár, poznal vnútornú radosť, keď sa láska milujúcich osôb pretaví do vzniku nového života. Aby človek pochopil, že zmysel jeho života nie je len v ňom samom, ale aj v živote mimo neho. Boh takto prirodzene pripravil človeka k tomu, aby žil viac pre iných, ako pre seba. Tento pocit najlepšie pozná každá (dobrá) matka, ktorá by aj život dala za svoje dieťa. Preto už v prvotnom poslaní, ktoré Boh určil človeku bola plodnosť – teda materstvo a otcovstvo.
Dnes, na Deň matiek si uvedomujeme, že matka má zvlášť vznešenú úlohu – je telesnou schránkou, nie pre niečo mimo seba, ale pre niekoho, ktorý jej tak veľmi patrí, pre nový ľudský život. Je dokonalým príkladom lásky. Materstvo sa takto stáva určitým druhom kňazstva. Ona prináša Boha človeku tým, že pripravuje telo, do ktorého je implantovaná duša a človeka prináša Bohu, aby ho ponúkla späť jeho Tvorcovi. Matky takto neustále menia svet a sú najväčším Božím spolupracovníkom v prirodzenej i nadprirodzenej oblasti.
Matkou, ktorá sa stala najväčšou spolupracovníčkou Boha je Panna Mária, o ktorej Pápež Pavol VI. napísal: „Máriu právom považujeme za cestu, ktorou sme vedení ku Kristovi; človek, ktorý sa stretne s Máriou, nemôže rovnako nestretnúť Krista“ (Pavol VI. Enc. Mense Maio, 2).
A je to práve (tento) Kristus, Slovo, Syn Otca, ale aj Matky Márie, ktorý sa v čase stal človekom, aby sa nám prihovoril jazykom nám zrozumiteľným a jasným, láskavým, ale aj ostrým ako dvojsečný meč (porov. Hebr 4, 12).
Práve v dnešnú nedeľu slová jej Božského Syna upozorňujú, že vzťah matky a detí nie je len o láskavých slovách, ale že sa láska preukazuje skutkami: „Ak ma milujete, budete zachovávať moje prikázania“ a zároveň nám prisľubuje „Ducha pravdy“ (porov. Jn 14, 15-17), aby sme pochopili, kde je naše miesto v tomto svete.
V tomto duchu pri dnešnom nedeľnom stretnutí Vás pozývame, drahí bratia a sestry, zamyslieť sa nad hodnotami súvisiacimi so životom a dôstojnosťou človeka. Musíme tak urobiť aj napriek tomu, že sa Cirkvi vytýka, že rozdeľuje spoločnosť náukou „kultúry života“, ktorá je vraj „prekonaná“, ale „Boha treba počúvať viac ako ľudí“ (porov. Sk 5, 29) a preto nemôžeme o tom nehovoriť.
Pozrite! Ešte donedávna, by tomu človek neveril, že sa ľudstvo môže dostať do štádia, ktorého sme svedkami dnes, keď sa do popredia a nie nenásilne, prediera rodová ideológia (anglicky „gender“), ktorá si prisvojuje pečať „vedeckosti a tolerantnosti“. Táto atakuje človeka v jeho najintímnejšej sfére. Mnohí z radov Vás veriacich ste v tomto ohľade zmätení a obraciate sa na nás s otázkami, aký postoj zaujať. V prvom rade musíme povedať, že tento pohľad nie je ani vedecký a už vôbec nie tolerantný.
Aj keď rozsah pastierskeho listu neumožňuje komplexne obsiahnuť túto nie ľahkú tému, predsa týmto spôsobom chceme upozorniť na vážnosť témy aspoň niekoľkými myšlienkami.
Svätý Otec aj pri svojej nedávnej návšteve v Budapešti rázne odmietol takéto snahy slovami: „Toto je hanebná cesta „ideologických kolonizácií“, ktoré odstraňujú rozdiely, ako v prípade tzv. rodovej kultúry, alebo stavajú redukujúce koncepcie slobody pred realitu života, napríklad chvália sa ako výdobytkom nezmyselným „právom na potrat“, čo je vždy tragická porážka“ (28.4. t.r.).
Žiaľ, takéto názory útočia predovšetkým na deti, ničia lásku medzi mužom a ženou, rodinu, ktorú určil a stvoril Boh ako zvláštny dar pre nás ľudí, predovšetkým preto, aby sme si lepšie mohli predstaviť jeho lásku k nám.
Súčasná kultúra sa pohybuje v dvoch extrémoch. Na jednej strane sa kladie prílišný dôraz na vonkajší vzhľad telesnej schránky človeka. Telom chceme zaujať, zvýrazňujúc mužské a ženské črty nepoznajúc hranicu estetiky, slušnosti, zdravia…
Na druhej strane tu máme pohŕdanie telom, ktoré údajne nemá žiadny určujúci význam, je iba materiálom, s ktorým si ľudia môžu robiť, čo len chcú a môžu. Táto ideológia potom vedie k šialeným nápadom ako je náhrada pojmov otec a matka výrazmi „rodič 1“ alebo „rodič 2“ alebo jednoducho „rodič“. Niektoré vlády vo svete sa už rozhodli podporovať túto ideológiu a schválili prostriedky, ktoré nútia študentov a žiakov v tomto smere praktizovať takmer až nezmyslené predpisy.
Výsledkom týchto extrémov sú často protichodné názory. Kým na jednej strane počúvame argumenty kde sa rody rozlišujú veľmi striktne a preto muži nemajú právo rozprávať do tém ako je rodičovstvo, materstvo, či potrat. Vraj sú to záležitosti a výlučné právo ženy rozhodovať o tom, čo sa údajne týka len jej a jej tela.
Avšak, tá istá skupina reprezentujúca liberálne pohľady od nás vyžaduje, aby sme akceptovali, že niet rozdielu medzi mužom a ženou, otcom a matkou, že to všetko je len o subjektívnych pocitoch a sociálnom zaradení; o tom, že dôležité je to, kto sa ako cíti.
Nie je viac ako zvláštne, keď muž, ktorý sám seba a iných okolo seba presviedča o tom, že je ženou, vyhral v istej krajine titul „Žena roka“?! Nie je to urážkou všetkých ostatných žien s ich starosťami, bolesťami a radosťami, ktoré sú niektoré aj typicky a výlučne ženské? Nie je choré, aby muži, po tom, ako sa prehlásia za ženy prekonávali športové rekordy v ženských kategóriách, aby mali prístup na miesta, ktoré sú vzhľadom na intimitu ženského tela vyhradené pre ženy, alebo aby boli po násilných trestných činoch na ženách umiestnení do výkonu trestu práve v ženských väzniciach?
Je naozaj normálne hovoriť ľuďom, že v súčasnosti máme viac ako 100 pohlaví a vyžadovať od väčšiny, aby tento fakt rešpektovala a dávala si pozor, ako koho oslovujú, aby niekoho neurazila?
Ak sa zmena identifikácie môže udiať v tak podstatnej oblasti ako je rod človeka, všetko ostatné je prípustné ešte viac. V niektorých krajinách sa zachádza do extrému, keď sa zákonmi podporuje, aby sa o týchto veciach mohli rozhodnúť už deti samostatne, bez rodičov a tak natrvalo zmeniť svoj rod ešte predtým, ako sa vôbec môžu reálne zorientovať v tomto svete.
Ak sa bojíme povedať, že nekompletná rodina to nemá ľahké v každej oblasti, ak v strachu, aby sme sa nedotkli citov starostlivých slobodných matiek nepovieme, že rodina bez otca nie je úplná, potom čo možno povedať o domácnostiach, kde sa o deti starajú dve ženy alebo dvaja muži? O čo viac sa komplikuje situácia, keď sa tento zmätok rozrastá o niekoľko desiatok iných variácií?!
Niet pochýb, že niektorí sa v tomto ťažkom a zmätenom rozpoložení ocitli bez vlastného zavinenia. Usilujeme sa ich pochopiť a preto je úlohou spoločnosti a Cirkvi im pomôcť v tejto situácii.
Katechizmus Katolíckej cirkvi jasne učí, že iná orientácia nie je hriechom a ani hriešna. Každá osoba si zasluhuje úctu a rešpekt. Avšak hriechom v tejto oblasti sú skutky, ktorých podstata je egoistická (porov. KKC 235-2359).
Drahí bratia a sestry, vieme, že v dnešnej spoločnosti je veľa hnevu, neistoty a frustrácie a nechceme túto atmosféru zvyšovať, či byť netolerantní, len ponúkame náuku Cirkvi aj v duchu dnešných Ježišových slov. Považujeme za potrebné priniesť svetlo aj do tejto oblasti ľudského života, s úctou ku každému v duchu zásady sv. Augustína, že treba odmietnuť to, čo je nesprávne v súlade s evanjeliovými hodnotami – a nie človeka.
Všimnime si, koľko pozornosti a prísnych pravidiel sa venuje čistote prírody okolo nás. A koľko prírode, teda ľudskej prirodzenosti, v nás? Žeby príroda okolo nás mala množstvo zákonov, ktoré je potrebné rešpektovať a prirodzenosť v nás nie? To vylučuje nielen kresťanská viera, ale aj zdravý rozum. Ako to dopadne, keď sa nerešpektujú zákony prírody okolo nás, to si už so stále vzrastajúcimi obavami uvedomujeme. Myslíme si, že pohŕdanie zákonmi prírody v človeku bude bez následkov? Svätý Otec František v encyklike o prírode citujúc svojho predchodcu Benedikta XVI. uviedol, „že existuje ekológia človeka, pretože aj človek má prirodzenosť, ktorú musí rešpektovať a s ktorou nemôže ľubovoľne manipulovať […] Preto nie je zdravý postoj, ktorý chce „zrušiť sexuálnu odlišnosť, pretože sa s ňou už nedokáže konfrontovať“ (Laudato siʼ, 155).
Chceme Vám aj touto formou pripomenúť skutočnosť, ktorá sa nám servíruje v mnohorakej podobe a predovšetkým naším deťom a mládeži. Stretávame sa totiž častejšie aj u nás s názormi „absolutizácie“ slobody. Mnohí si preto právom s obavami kladieme otázku: Je ešte zaručená sloboda výchovy pre rodičov? Je ešte zaručená sloboda slova pre vedcov, akademikov, pedagógov, umelcov, politikov, žurnalistov, ktorí zastávajú názory zhodné s klasickým učením o rodine, človeku?
Uisťujeme Vás, že v spoločenstve Cirkvi je miesto pre všetkých, avšak nemôžeme ponúknuť inú cestu, akú nám ponúka Pán Ježiš v dnešnom evanjeliu: „Kto má moje prikázania a zachováva ich, ten ma miluje. A kto miluje mňa , toho bude milovať aj môj Otec, aj ja ho budem milovať a zjavím mu seba samého“ (Jn 14, 21).
Drahí bratia a sestry, ďakujeme Vám, že sa usilujete hlásiť k týmto hodnotám aj svojim životom. Prosíme Vás – vždy to robte so slušnosťou a úctou k druhým.
Z príležitosti dnešného Dňa matiek všetkým ženám, ktoré nielen svoje fyzické, ale aj duchovné materstvo chápu ako jedinečnú, nenahraditeľnú službu, patrí naše dobrožičenie a úprimná vďaka – za život i lásku. Všetkým, Vám vyprosujeme silu, aby Váš postoj aj v tejto oblasti bol vždy evanjeliový, teda aj láskyplný voči všetkým, bez rozdielu, pri zachovaní svojej katolíckej identity.
Viliam Judák, nitriansky biskup Peter Beňo, pomocný biskup
Prečítajte namiesto homílie na Šiestu veľkonočnú nedeľu 14. mája 2023.
Maďarský jazyk:
Pásztorlevél Húsvét hatodik vasárnapjára
Május, az új élet hónapja, már régóta a mi mennyei édesanyjánknak van szentelve – Szűz Máriának, aki egy különleges feladatra hivatott: a megváltás művének és Isten szeretetének egyedi és megismételhetetlen szolgálatára. Mária az a nő, édesanya, teremtmény, akit az Isten meg akart alkotni az ember teremtésekor.
Az ember tehát nem „alulról”, saját magából keletkezett; Isten teremtménye, sőt Isten képmására alkottatott, mint férfi és nő (vö. Ter 1,22). Isten önmagából merített ihletet, saját belső életéből, az isteni személyek közti kölcsönös szeretetből, mely annyira termékeny, hogy lényének alapját képezi. Ezért intézi Isten az első emberi párnak a következő szavakat: „Legyetek termékenyek, szaporodjatok, töltsétek be a földet és vonjátok uralmatok alá” (vö. Ter 1,28). Ebben a felszólításban nem is annyira az emberi faj megsokszorozódása a lényeg, hisz az Isten egy gondolattal több millió embert teremthetett volna, hanem az, hogy az Isten által teremtett emberpár felismerje azt az örömet, amely két személy kölcsönös szeretete által egy új emberi életben valósul meg. Az ember így értheti meg, hogy életének értelme nem csak saját magában van, hanem önmagán kívül is. Az Isten így természetesen felkészíti az embert arra, hogy inkább másokért éljen, mint önmagáért. Ezt az érzést legjobban azok a jó édesanyák ismerik, akik életüket is odaadnák gyermekükért. Ezért az elsődleges küldetés, amit az Isten az embernek adott, a termékenység: tehát az anyaság és az apaság.
Ma, anyák napján tudatosítjuk, hogy az édesanyáknak különleges és fenséges feladata van – az ő teste nem valami külső célt szolgál, hanem egy személyt, aki szorosan hozzá kapcsolódik, egy új emberi életet. Az anya a szeretet tökéletes példaképe. Az anyaság ebből kifolyólag a papság egy különleges formája. Az anya Istent közvetíti saját testében, amelybe Isten a lelket helyezi, s az így megalkotott embert világra hozza, hogy visszaadja őt Teremtőjének. A világot tehát az édesanyák formálják, ők az Isten legkiválóbb munkatársai a természetes és természetfölötti világban is.
Isten legnagyobb munkatársa az anyaságban Szűz Mária, akiről VI. Pál ezt írta: „Máriát joggal nevezzük ama útnak, amely Krisztushoz vezet; aki Máriával találkozik, szükségszerűen Krisztussal is találkozott.” (vö. VI. Pál: Mense Maio, 2)
Krisztus, az Ige, a mennyei Atya Fia, egyúttal Máriáé is, az idők teljességében emberré lett, hogy számunkra érthető módon szóljon, a szeretet nyelvén, amely minden kétélű kardnál élesebb (vö. Zsid 4,12).
A mai vasárnap az ő Fiának szavai figyelmeztetnek, hogy az anya és gyermeke közti kapcsolat nemcsak a kedves szavakról szól; a szeretetet tettekkel kell kifejezni: „Ha szerettek engem, tartsátok meg parancsaimat” és ehhez ígéri az „igazság Lelkét” (vö Jn 14, 15-17), hogy megértsük, hol van a mi helyünk a világban.
Ebben az értelemben a mai vasárnapon arra hívünk benneteket, kedves testvérek, hogy gondolkodjunk el az élettel és emberi méltósággal kapcsolatos értékeken. Meg kell tennünk annak ellenére is, hogy az egyháznak szemére vetik, hogy megosztja a társadalmat, mivel az „élet kultúráját” hirdeti, amely állítólag már nem érvényes, viszont „inkább kell engedelmeskedünk Istennek, mint az embereknek” (vö. Apcsel 5, 29), ezért nem hallgathatunk ezekről a dolgokról.
Nézzétek! Nem is olyan régen még elképzelhetetlen volt, hogy az emberiség eljut arra a pontra, ahol most tartunk: a figyelem középpontjába nem az erőszak kerül, hanem a nemi megkülönböztetés (angolul „gender”). Ez egy ideológia, amely a „tudomány és a tolerancia” bélyegét sajátította ki magának. Ez viszont az ember legérzékenyebb pontját támadja. Sokan a hívek sorai közül is e témában összezavarodtak és kérdésekkel fordulnak hozzánk, hogy milyen álláspontot képviseljenek. Ezért elsősorban azt kell mondanunk, hogy ez az ideológia se nem tudományos, se nem toleráns.
Bár e pásztorlevél keretén belül nem tudjuk teljes mértékben összefoglalni ezt nehéz témát, mégis néhány gondolat erejéig fel akarjuk hívni a figyelmet e téma fontosságára.
A Szentatya nemrégi budapesti látogatása alkalmával egyértelműen elutasította e törekvéseket a következő szavakkal: „Ez az „ideológiai gyarmatosítás” alantas útja, amely eltünteti a különbségeket – mint az úgynevezett genderkultúra esetében – vagy a szabadság beszűkített fogalmait helyezi az élet valósága elé, például vívmányként dicsekedve az értelmetlen „abortuszhoz való joggal”, ami mindig tragikus vereséget jelent. (április 28. beszéde)
Sajnos, az ilyen nézetek elsősorban a gyermekekre támadnak, tönkre teszik a férfi és nő közti szeretetet, a családot, amelyet az Isten különleges ajándéknak szánt nekünk, embereknek elsősorban azért, hogy jobban meg tudjuk érteni az Ő szeretetét irántunk.
A mai kultúra két szélsőség között mozog. Az egyik oldalon túlságosan hangsúlyozza kinézetünket, testi oldalunkat. Testünkkel akarjuk felkelteni az érdeklődést, kihangsúlyozni a férfi és női vonásokat elfelejtve az esztétikai, tisztességes, egészséges határokat…
Másrészt érzékeljük a test megvetését, amely állítólag nem lehet meghatározó jellegű, amely csak anyag, amellyel az ember azt tehet, amit csak akar. Ez az ideológia őrült ötletekhez vezet, mint pl. szavak helyettesítése: apa és anya helyett „szülő 1” vagy „szülő 2”, vagy egyszerűen „szülő”. Világ egyes országai már elhatározták, hogy támogatják ezt az ideológiát és jóváhagyták azokat az eszközöket, melyek kényszerítik a diákokat, hogy ezeket az értelmetlen előírásokat alkalmazzák.
Ezeknek a szélsőségeknek a következménye a sok ellentmondó nézet. Míg az egyik oldalon a nemek szigorúan meg vannak különböztetve, ezért a férfiaknak nincs joguk beszélni olyan témákról, mint a szülői feladatok, anyaság vagy abortusz. Állítólag ez a nők dolga és kiváltságos joga, ezekről a dolgokról csak ők beszélhetnek és dönthetnek, mivel az ő testükről van szó.
Másrészt, ugyanez a liberális nézeteket valló csoport azt várja el tőlünk, hogy fogadjuk el, nincs különbség férfi és a nő, apa és az anya között, hogy mindez csak személyes érzésről és társadalmi besorolásról szól; vagyis csak az a fontos, hogy ki hogy érzi magát.
Nem fura, hogy az a férfi, aki önmagát és a körülötte lévőket arról próbálja meggyőzni, hogy ő nőnek érzi magát, egy bizonyos országban az „Év nője” címet nyerte el?! Nem sérti ez az összes többi nőt gondjaikkal, fájdalmaikkal és örömeikkel együtt, melyek tipikusan és kizárólag csak nőiek lehetnek? Nem beteges az, hogy azon férfiak, akik magukat nőnek kiáltják ki, ezután női sportágakban rekordokat döntenek, vagy bejutnak olyan helyekre, amelyek a női test intimitása miatt kizárólag nőknek van fenntartva, vagy hogy a nőkön elkövetett erőszakos bűncselekmények után ők is női börtönökben legyenek elhelyezve?
Tényleg normális dolog azt mondani az embereknek, hogy jelenleg több, mint 100 nemet különböztetünk meg, és azt követelni a többségtől, hogy ezt a tényt respektálják és vigyázzanak, kit hogy szólítanak meg, nehogy valakit megsértsenek?
Amennyiben a megkülönböztetés formája egy olyan lényeges térben változott, mint az ember neme, akkor minden más megengedett. Egyes országokban olyan szélsőségbe mentek, hogy erről a gyerekek önállóan, szüleik beleegyezése nélkül dönthetnek, és így tartósan megváltoztathatják nemüket még azelőtt, hogy ebben a világban megtanulnának eligazodni.
Ha félünk kimondani, hogy a nem teljes családnak nem könnyű a mai világban – minden területen. Ha félünk, hogy meg ne bántsuk a gondoskodó, de szabados édesanyák érzéseit és nem mondjuk ki, hogy a család édesapa nélkül nem teljes, akkor mit mondjunk azokról a háztartásokról, ahol a gyerekekről két nő vagy két férfi gondoskodik? A helyzetet tovább komplikálja, hogy ez a zűrzavar további variációkkal bővíthető…
Nem kétséges, hogy néhányan ebbe a nehéz és zavaros helyzetbe önhibájukon kívül kerültek. Igyekezzünk őket megérteni, ezért az Egyház feladata segíteni mindenkit ebben a helyzetben.
A Katolikus Egyház Katekizmusa egyértelműen tanítja, hogy a más nem iránti hajlam nem bűn és nem is bűnös. Minden személy, aki tévedésben él, tiszteletet és elismerést érdemel. Ami viszont bűn, azok a cselekedetek, amelyek lényege e téren önző. (vö. KEK 2357-2359)
Kedves testvérek, tudjuk, hogy a mai világban nagyon sok harag, bizonytalanság és frusztráció van, nem szeretnénk ezt a légkört fokozni, nem akarunk nem elfogadóak lenni, mindössze az Egyház tanítását mutatjuk be Jézus szavai által, melyek ma elhangzottak. Fontosnak tartjuk, hogy fényt vigyünk az emberi élet ezen részébe is, tisztelve mindenkit és Szent Ágoston szellemében: el kell utasítani mindent, ami helytelen és nincs összhangban az evangéliumi értékekkel – de nem az embert.
Vegyük szemügyre, mekkora figyelmet és szigorú szabályokat szentelünk környezetünk tisztaságának. És mennyi természeti, tehát emberi van bennünk? Környezetünkben, a természetben olyan sok törvényt ismerünk, melyeket be kell tartani, és az emberi természetben nincs törvény? Ezt nem csak a keresztény hit, de az épp eszű ember is kizárja. Ha a természet törvényeit nem respektáljuk, annak következményeit a növekvő fenyegetéssel egyre jobban tudatosítjuk. Gondoljuk, hogy ha az emberi természetben lévő törvényeket megvetjük, annak nem lesznek következményei? Ferenc pápa a természet védelméről szóló enciklikájában elődjét idézi, XVI. Benedek pápát: „az embernek is van „ökológiája”, mert „az embernek is van természete, amelyet tiszteletben kell tartania, és nem manipulálhatja kedve szerint” (…) ezért „nem egészséges az a hozzáállás, amely „a nemek közötti különbségek megszüntetésére törekszik, mert nem tud többé mit kezdeni velük” (vö. Laudato si’, 155)
Ezúton szeretnénk Önöket emlékeztetni arra a tényre, amely sokféle formában van felkínálva elsősorban a gyerekeknek és az ifjúságnak. Egyre gyakrabban találkozunk a szabadság „abszolutizálásának” véleményével is. Sokan teszik fel ezért joggal a kérdést: Be van biztosítva a nevelés szabadsága a szülőknek? Biztosítva van a szólás szabadsága a tudósoknak, akadémikusoknak, pedagógusoknak, művészeknek, politikusoknak, újságíróknak, akik az emberről és a családról a hagyományos nézetet vallják?
Biztosítjuk Önöket, hogy az Egyház közösségében mindenkinek van helye, viszont nem kínálhatunk más utat, mint amelyet az Úr Jézus kínál a mai evangéliumban: „Aki ismeri és teljesíti parancsaimat, az szeret engem. Aki pedig szeret engem, azt Atyám is szereti, én is szeretni fogom, és én megmutatom neki magamat“ (Jn 14,21).
Kedves testvérek, köszönjük, hogy igyekeztek ezekhez az értékekhez ragaszkodni életmódotokkal is. Kérünk benneteket – tegyétek ezt mindig tisztességgel és mások iránti tisztelettel.
Anyák napja alkalmából minden nőnek, aki nemcsak a fizikai, de lelki anyaságát is úgy éli meg, mint egyedi és megismételhetetlen hivatást, szeretnénk kifejezni jókívánságunkat és őszinte hálánkat – az életért és a szeretetért. Mindannyiuknak sok erőt kívánunk, hogy álláspontjuk e téren legyen mindig evangéliumi, tehát szeretettel teljes mindenki iránt, kivétel nélkül, megőrizve saját katolikus énjüket.
Viliam Judák, nyitrai püspök Peter Beňo, segédpüspök
